Száraz Attila

Média – Marketing – PR

Archive for the ‘Nyíregyháza Zoo’ Category

Egy héttel ezelőtt érdekes és meglepő cikk jelent meg a Nyíregyházi Naplónak a 3. oldalán ,,Már a fürdő az első számú” attrakció címmel. Az írásból kiderül, hogy azért a nagy öröm, mert a Sóstógyógyfürdők Zrt. látogatószámban megelőzte az Állatparkot. Ezzel kapcsolatban lenne néhány apró észrevételem.

Egyrészről én még sohasem hallottam olyat, hogy turisztikai szempontból hasonlítunk össze céget és attrakciót, amelyet szerintem így nem lehet összemérni. A Sóstógyógyfürdő Zrt. ugyanis önmagában nem turisztikai attrakció, hanem ahogy a Zrt. szó is sejteti, gazdasági társaság. És mint gazdasági társaság áll a következő attrakciókból, vonzerőkből: Aquarius élményfürdő, Parkfürdő, Júlia fürdő, Tófürdő, Fürdőház és a Zrt.-hez tartozik a Svájci lak is. Jó példa az attrakciók összemérhetőségére Miskolc, ahol a leglátogatottabb turisztikai attrakció a Miskolc-tapolcai barlangfürdő, és nem a Miskolc Turisztikai Kft, és a második helyen sem az Északerdő van, hanem a Lillafüredi kisvonat. Vagyis az Állatpark, Aquarius, Parkfürdő stb. valóban turisztikai attrakciók, és így összemérhetők, míg a Sóstógyógyfürdők Zrt. nem az.

(Persze kimutatásilag már abszolút szárnyal a Sóstógyógyfürdő Zrt. hiszen nemrégiben olvashattuk, hogy 2011-ben a Nyíregyházi Állatpark volt a Kulturális és turisztikai attrakciók viszonylatában az országos negyedik, azaz a leglátogatottabb vidéki attrakció. És most ezt a negyedik helyet sikerült túlszárnyalnia a Sóstógyógyfürdő Zrt.-nek… Persze, ha elfogadjuk a cikk állításait.)

Másrészről azért sem értettem a nagy hozsannát, mert nekem úgy jött le, hogy micsoda öröm az, hogy végre nem az Állatpark az első látogatói számban. Én azt gondolom, hogy a Sóstógyógyfürdő Zrt-nek, ha már mindenáron versenyezni akar, akkor nem az Állatpark ellen kellene, hanem Hajdúnánás, Nyírbátor, Debrecen, Hajdúszoboszló, Bogács és a Miskolc fürdői ellen. Az Állatparkkal való összefogás (keresztmarketing) esetén az Állatpark adhatna további látogatókat az Aquariusnak és akár fordítva is. A tulajdonosnak, Nyíregyházának pedig ez lenne az érdeke. Azaz, hogy nőjön mind a két cégének a bevétele, mert akkor neki – az önkormányzatnak – annál kevesebb támogatást kell adnia a részükre.

A cikk egyébként felvett még egy érdekes kérdést, ami talán sokak figyelmét elkerülte. Ha összeadjuk a Sóstógyógyfürdő Zrt, az Állatpark és a Múzeumfalu látogatói számát, akkor az évente cirka 1 millió látogató. Tudjuk azt, hogy ez nekünk mennyi bevételt hoz? Mennyit és hol költenek a hozzánk érkezők? Egyáltalán mit csinálnak, ha itt vannak nálunk? Hol fogyasztanak? Én erről még nem olvastam adatokat, nyilatkozatokat, nem láttam kimutatásokat. Pedig ez lenne az egésznek a lényege. Az emelkedő látogatói számból növeljük a bevételeinket, és ezzel még több munkahelyet teremtsünk. A mi helyzetünkben ez ma kulcskérdés lenne.

 

Mottó: A sikernek száz anyja van…

Vagy mégsem?!

Egy hete látott napvilágot a hír, miszerint a látogatottságot tekintve a Nyíregyházi Állatpark hazánk negyedik leglátogatottabb belépőjegyes attrakciója. Csak a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Szépművészeti Múzeum és a Mátyás-templom előzi meg. Vagyis csak budapestiek vannak előttünk, vidéken mi vagyunk az elsők. Ha végig gondoljuk, hogy eközben kit, kiket előztünk meg, akkor méltán dagadhat a honfiúi kebel.

Számomra érdekes azonban, hogy miközben a politikusok igyekeznek kisajátítani a sikereket, odatolakodni minden napsütötte helyre, ezúttal valahogy nem tolonganak. Nincs városházi bejelentés, nincs fogadás, nincs közös sajtótájékoztató, nincs közös fotó az igazgató úrral. A polgármester úr nem sétál az állatparkban. Úgy, ahogy az normál esetben elfogadható lenne és hozzá tartozna a politikai pr-hoz. Ráadásul a Nyíregyházi Állatpark igazgatójának múltjában nincs semmi olyan, ami vállalhatatlanná tenné őt. Abszolút sikeres ember, aki ötleteivel, kitartásával sikerre vitte a Nyíregyházi Állatparkot. Vagy csak szimplán fél a városháza véleményt nyilvánítani, mert az egyfajta elkötelezettség lenne a részéről a jövőre nézve?! És ők nem az állatpark fejlődésében látják a jövőt?!

Az is érdekes, hogy az MSZP sem mond semmit. Se nem gratulál, se nem veszi elő a lemezt, hogy ,,az állatpark fejlesztései még Csabainé idejében kezdődtek és fejeződtek is be”. Szó nincs arról, hogy azt sugallnák: az Állarpark sikere a Csabainé sikere is. Megtehetnék? Hát, hogy a fenébe ne! És még csak nem is hazudnának, nem is lehetne azt mondani, hogy elferdítik az igazságot… Ehelyett hallgatnak, és az sem ösztönzi őket sajtótájékoztatóra, hogy a FIDESZ láthatóan nem akarja meglovagolni, kisajátítani a Nyíregyházi Állatpark sikerét.

Hogy a fentieken túl miért szokatlan és baj ez a hallgatás?
Mert bár Gajdos László igazgató úr el tudja mondani, hogyan jutottak idáig, mit tettek a sikerért. Milyen új attrakciókat születtek az állatparkban, hogyan gazdálkodnak, élik túl a válságot, milyen új kapcsolatokat építettek a tudományos élet szereplőivel. De vajon mi lesz 2013-ban? Hogyan szárnyaljuk túl az eddigi sikereket 2014-ben? Nem tudjuk…

Talán a pártok tudják.
Csak ők meg hallgatnak.
Így szürkeség vetül az állatpark jövőképére.

Persze ez csak a magánvéleményem