Száraz Attila

Média – Marketing – PR

Archive for the ‘Nincs kategorizálva’ Category



Szeptember 8-án Google bejelentette továbbfejlesztett kereső felületét és infrastruktúráját, amely gyors és ,,gondolatolvasó”.

A néhány héten belül itthon is elérhető Google Instant még könnyebbé teszi a keresést: amint a felhasználó elkezdi egy keresőszó begépelését, az eredmények azonnal, automatikusan megjelennek, és az újabb betűk bevitelével egy időben dinamikusan változnak. Becsléseink szerint az Instant használata egy tipikus keresés során 2-5 másodperc időmegtakarítást jelent – ami a világszerte megspórolt időt összeadva több mint 11 óra másodpercenként!
Célunk, hogy a felhasználók az információkat minél gyorsabban megtalálják, és itt minden másodperc számít. A Google Keresési Javaslatok (melynek neve mától Autocomplete) tapasztalatai alapján a keresőszavak prediktív kiegészítése 50%-kal csökkenti az egy tipikus kereséshez szükséges időt.

,,Régóta tudjuk, hogy ha képesek vagyunk előrejelezni a keresőszavakat, akkor előre tudjuk jelezni a keresési eredményeket is, de számos tervezési és technikai kihívást kellett leküzdenünk, hogy ez valósággá váljon” – áll a Google hivatalos blogbejegyzésében. Mára ez sikerült. Megszületett a Google Instant, ahol már nem szükséges befejezni a keresőszavak begépelését, vagy entert nyomni a kereséshez. A releváns keresési eredmények dinamikusan jelennek meg és változnak a keresőszó begépelése közben, így a felhasználó gyorsan reagálhat az eredményekre, és azonnal a szükséges weblapra kattinthat. Emellett a megjósolt keresési kritériumok között navigálhat is, és az eredmények azonnal láthatóak, ahogy az egérrel lefelé halad. A Google Instanttal tovább feszegetjük a technológia és infrastruktúra határait. Egy tipikus keresés során, becsléseink szerint, az Instanttal 5-7-szer annyi találati oldal jelenik meg, mint korábban. Ezzel még hatékonyabban kezelhetjük a már most is több mint egymilliárd keresést, amit a Google oldalán indítanak nap mint nap.

A Google Instant mától elérhető a google.com címen angol, valamint német, francia, spanyol, olasz és orosz nyelvre állított Google fiókok esetében. Az újítást néhány héten belül a magyar felhasználók is élvezhetik.

Mennyi időt spórol nekünk a Google Instant?

A cég becslései szerint az új Instant keresővel minden keresés esetén átlagosan 3,5 (2 és 5 közötti) másodpercet spórolhatunk, miközben naponta több mint 1 milliárd keresést hajtanak végre a Google oldalán. Ha a világon mindenki Instantot használna, ennyi időt takaríthatnánk meg:
* 3,5 milliárd másodpercet naponta
* 58,3 millió percet naponta
* 350 millió órát évente
* 11 órát másodpercenként
* 111 évet az emberiség életéből minden nap

Forrás

,,Világgá mentem!”

Posted by Száraz Attila on márc-22-2010

Pénteken megnéztem Miskolcon a ,,Menjünk világgá…!” turisztikai kiállítást. Jó volt látni, hogy a válság ellenére is több, mint száz kiállító jött el. Az pedig különösen is érdekes volt a számomra, hogy a kiállítók továbbra is a turisztikában látják térségük kitörési pontjait.

A bejárat mellett helyezkedtek el a fővendégek. Lengyelország nem csak prospektusokkal, hanem egy szolid ruházati termékbemutatóval érkezett. Sátoraljaújhely esetében a főattrakció, ahogy az várható volt a Kalandpark. A szállás és program lehetőségek mellett erre helyezték a hangsúlyt.

Az utazási irodák ajánlatát átugrottam, nem nagyon szeretem a szervezett kereteket. Aggtelek, Debrecen és Hortobágy után a belső részen Miskolci Vadaspark, illetve Dél-Alföld és Dunántúl bőséges kínálata következett. A lépcsőnél Nyíregyháza, aztán felmentem az emeletre, Erdély, Zala megye volt a sorrend. Ezután az egyik legszínesebb stand a Tisza-tó következett. A Tisza-tó nagyon sok érdeklődött vonzott, és a szakemberek jól állták a kérdezők ostromát. Rengeteg prospektust osztottak szét.

A folytatásban Szatmár, a Szilva úttal és Nyírbátor, majd Szoboszló következett. Aztán Szlovákia rengeteg prospektussal, és több attrakcióval. Újszerű volt a Kassai és a Lillafüredi kisvasút keresztmarketingje, illetve nagyhangsúlyt kaptak az akadálymentesített Magas-tátrai túraútvonalak is.

Ezt követően pár borsodi település (pl. Bogács), kiadók és néhány utazási iroda maradt hátra. Búcsúzóul a Diósgyőri vár…

Összességében elmondható, hogy ezen a kiállításon nem nagyon akarta megmutatni magát Nyíregyháza és Sóstó. A sajtótájékoztatókon ismertetett anyagokból, projectekből szinte semmi nem köszönt vissza a megyeszékhelyi standon. Az állatkert névleg, a fürdő pedig egy régebbi összeállításával ,,tisztelte meg” az érdeklődőket. Pár önkormányzati kiadvány (programajánló) és más semmi. Én azt gondolom, hogy hiba volt ezúttal is negyed gőzzel részt venni a kiállításon, nem megmutatni magunkat a miskolci embereknek, de az én véleményem nyilván nem sokat számít.

Így beszélnek multi cégeknél

Posted by Száraz Attila on márc-6-2010

Task, conf call, back office, budget… Csak úgy röpködnek az idegen szavak a multinacionális cégek magyar leányvállalatainál. Pályakezdőként vagy magyar cégtől érkezve könnyen nyelvi zűrzavarban találhatjuk magunkat. Néhány gyakori szót, kifejezést gyűjtöttünk össze az irodai világból.

“Reggel 9-kor brainstorming, majd meeting. Utána rögtön conf. callom lesz: addig is cc-zd át a projekt tervezetét a manager P.A.-je számára, asap! És ez még nem minden: lesz ma még targetálás, monitoring és számos egyéb task is – amint mindenki megadja a contact-ját, már koordinálhatsz is.” Aki multinacionális cégnél dolgozik, vélhetően sokat értett ebből az elképzelt napindító monológból. A külföldi cégek kultúrája a magyar dolgozók nyelvezetét is átalakította.

Racionális oka van a keveréknyelvnek

Nem ördöngösség eligazodni az elsőre talán furcsán csengő kifejezések világában: igaz, know-how nélkül azért nehéz lehet. “Multi cégeknél teljesen bevett gyakorlat a napi kommunikáció során a lényeget találóbban kifejező angol szavakat és rövidítéseket használni – szóban és írásban egyaránt. Az üzleti világ legfontosabb szabályai közé tartozik ugyanis, hogy az idő pénz. Ezért senki nem tölti az idejét feleslegesen a pazarlóan hosszadalmas szófordulatokkal, ha ugyanaz a tartalom rövidebben is kifejezhető. Ez a tendencia már az irodán túl, a hétköznapi kapcsolatteremtésben is egyre jobban tettenérhető. Nem véletlenül: a megoldandó feladat sok, miközben az idő kevés”- magyarázza az üzleti angolt oktató Betts Erika nyelvtanár.

Szójegyzékünk

Segítségével és más forrásból is összegyűjtöttük a multinacionális cégeknél gyakran hallható, e-mailekben megjelenő szavakat, rövidítéseket.

at- @ e-mail címekben
a.m. – délelőtt, p.m.- délután
a.o.b – any other business- bármely más üzlet
approx – approximately- körülbelül
attn – attention- figyelem
a.s.a.p.- as soon as possible – amint lehetséges
back office – Olyan dolgozók gyűjtőneve, akik nem tartanak kapcsolatot közvetlenül ügyfelekkel – például könyvelők, bérszámfejtők.
brainstorming – ötletbörze, közös ötletelés a kollégákkal
budget – büdzsé, költségvetés
B2B (business-to-business) – Cégek közötti kapcsolatokra, ügyletekre használt kifejezés, főleg rövidítve használják
B2C (business-to-consumer vagy business-to-customer) – A cég és a fogyasztók vagy nem céges ügyfelek közötti kapcsolatokra használják, szintén főként rövidítve.
CEO – chief executive officer – vezérigazgató
co. – company
conf. call – conference call – konferencia – hívás
cost cut – Költségcsökkentés.
country manager – Multinacionális cég magyar leányvállalatának első számú vezetője.
c.c. – másolat továbbküldése e-mail-ben. (Eredetiben carbon copy- még az indigóval készült, papíralapú másolatok korából ered)
dept- department – részleg, osztály
Front office – akik közvetlenül kapcsolatot tartanak az ügyfelekkel. Ügyfélszolgálatos.
Helpdesk – Egyszerűbb ügyfél- és felhasználói panaszok kezelője.
IOU – I owe you – tartozom
Jr – junior
K – 1000 pénzegység- pl fizetésnél: 5K=5000 dollár/euró
know how – tudni valaminek a mikéntjét, hogyanját (megoldás, üzleti modell, módszer, technológia,stb.)
ltd – limited company (magyar viszonylatban ennek a megfelelője a kft)
meeting – értekezlet
encl. – enclosure – melléklet
PA- personal assistant – személyi asszisztens
pool car – céges autó, ami nem tartozik konkrét munkatárshoz, hanem előzetes igénybejelentés alapján egy-egy tárgyalásra vehető igénybe
process – a folyamat
p.s.-post scriptum – utóirat
p.p.- per-pro – valakinek a nevében
pls – please – kérem
PTO – please, turn over – kérem, lapozzon!
RSVP – meghívók esetén – kérem, válaszoljon! (francia eredetű)
s.a.e.- stamped addressed envelope – előre megcímzett,felbélyegezett boríték
staff – személyzet
target – cél (itt főként értékesítési területen a sales target kifejezés gyakori, ami a behozandó pénzt jelöli)
task- feladat
team leader – Egy szervezeti egységen belül a csapat vezetője.
VAT – ÁFA (általános forgalmi adó
update – Frissítés. Egy témát aktualizálása információkkal. Használják az irodai nyelvben az update-elni kifejezést is.

Forrás: Takács Gabriella

A legjobb keresők

Posted by Száraz Attila on feb-2-2010

Google

Yahoo!

Bitoni

Twitter

Facebook

Munkamegosztás a vásárlásban

Posted by Száraz Attila on dec-23-2009

A nők a dizájnra összpontosítanak, a férfiak a műszaki adatokat mérlegelik a termékek vásárlásánál, az árról közösen döntenek a párok. A háztartásokban jellemzően vasalót, porszívót vagy mosógépet inkább a nők vesznek, televíziót, hi-fi-t pedig a férfiak. Többen felvetették fontos szempontként a készülékek várható szervizelhetőségét, vagy a márkákhoz való ragaszkodást. A fókuszcsoportos interjúból kiderült, hogy némelyek egyszerűen beleszeretnek egy termékbe és mindenáron megszerzik azt.

Nyíregyháza

Posted by Száraz Attila on nov-15-2009

Nyíregyházi Állatkert

Posted by Száraz Attila on nov-15-2009

Sóstó élményfürdő

Posted by Száraz Attila on nov-15-2009

Sóstó

Posted by Száraz Attila on nov-15-2009

,,Állatkerti” szokásaink

Posted by Száraz Attila on nov-15-2009