Archive for the ‘Keresőoptimalizálás, keresőmarketing’ Category
Mennyire vagyunk lemaradva… ?
Az internet-penetráció folyamatosan nő Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon – ám ennek üteme még mindig csak fele akkora, mint a fejlett piacoké.
A 2007. december és 2008. május közötti időszakban az internet-penetráció nőtt Csehországban, Lengyelországban és Magyarországban is. A legnagyobb mértékű internet-használatot Csehországban mérték, 2008. májusban. A Gemius és a Mediaresearch adatai szerint a vizsgált mutató elérte az 54,6%-ot. A MillwardBrown SMG/KRC kutatása alapján májusban 45%-os volt az internet-penetráció Lengyelországban. Magyarországon a penetráció csupán 40%-os volt ugyanekkor a gemius/Ipsos Audience mérése szerint.
A CEE (Közép- és Kelet-Európa) régió országainak internetes penetrációját az e tekintetben legfejlettebb ország, vagyis Dánia statisztikáival összehasonlítva lehet legjobban elemezni. A Gemius kutatásának eredménye kimutatta, hogy az internet elterjedtsége a skandináv országban 82,03%-ot ért el ez év májusában. Ez majdnem kétszer annyi, mint a fentebb említett CEE országokban.
„Habár az internet-penetráció még mindig Dániában a legnagyobb, mely az egyik legfejlettebb online piacnak számít Európában, a közép- és kelet-európai országok sem maradnak el tőle, ha a látogatónkénti átlagos oldalletöltés-számot vagy a felhasználónként átlagosan online eltöltött időt vesszük figyelembe.” – hívja fel a figyelmet Filip Pieczyński, a Gemius SA nemzetközi részlegének vezetője.
Ha az első 100, legtöbb valós felhasználóval rendelkező webhelyet vizsgáljuk a négy országban, akkor kiderül, hogy látogatónkénti átlagban a legtöbb oldalletöltéssel (1169) Csehország büszkélkedhet. Dánia e tekintetben a második helyen áll 642 oldalletöltéssel. Lengyelországban ez az érték látogatónként 625, Magyarországon 277 májusban.
Ha azt vesszük figyelembe, hogy mennyi időt töltöttek el a látogatók a vizsgált weboldalakon, akkor jól látszik, hogy a csehek jóval több időt töltöttek el internetezéssel, mint a dánok, a lengyelek vagy a magyarok. Egy cseh internetező majdnem 24 órát töltött el online májusban. Lengyelország a második a sorban, látogatónként 19 órával. Dániában 7 óra 26 percet, Magyarországon 6 óra 15 percet interneteztek átlagosan.
SEO konferencia a Google támogatásával
Manapság egyre többet hallunk a keresőmarketingről, az online marketing legdinamikusabban fejlődő irányvonaláról. Bármennyire népszerű is a téma, kevesen ismerik igazán minden részletét. Ezen a helyzeten változatatna egy konferencia, amit a Google is támogat.
Bár abban szinte mindenki egyetért, hogy ez a téma egyre nagyobb fontossággal bír, jelenleg még a marketing-vezetők és üzleti döntéshozók között is igen nagy tanácstalanság tapasztalható abban a kérdésben, hogy miképp tudnák a keresőoptimalizálást és keresőmarketinget hatékonyan alkalmazni saját marketing stratégiájukban, illetve milyen szempontok alapján érdemes meghozni a témával kapcsolatos döntéseiket. A 2008. április 24-25-én Tihanyban megrendezendő esemény elsősorban az ő számukra kíván hatékony és átfogó betekintést nyújtani a témába.
A konferencia szervezői a rendezvény első napjára elsősorban turisztikai szakembereket, valamint ebben az iparágban tevékenykedő vállalkozásokat várnak. A konferencia keretében választ kaphatnak olyan kérdésekre, hogy mikor érdemes optimalizálnunk vagy mikor érdemes inkább az AdWords hirdetés mellett döntenünk, illetve milyen eszközök és technológiák állnak rendelkezésünkre, ha meg akarjuk sokszorozni a weboldalunkról érkező megkeresések számát. A szervezők a második napon tartott workshop-ra elsősorban marketinges szakembereket várnak, akik mélyebben megismerkedhetnek a mérhető, analitikus marketing módszerekkel, amelyek révén drasztikusan növelhető a konverziós arány, azaz a látogatók ügyféllé válása.
Az előadásokat főként a szervező cég, a WebMa Analitikus Keresőmarketing szakértői tartják, de vendég előadóként tiszteletét teszi Peresztegi Zoltán is, a Google magyarországi képviselője, illetve David White, Anglia egyik legismertebb keresőoptimalizáló cégének, a Weboptimiser Ltd-nek az ügyvezetője is. David White, aki az IAB (Európai Interaktív Reklám Iroda) brit Kereső Tanácsának és Keresési Munkacsoportjának az elnöke is, gyakorlati tapasztalatait fogja megosztani arról, hogyan is működik a keresőmarketing egy a hazainál sokkal fejlettebb és nehezebb pályán, mire kell felkészülnünk itthon, és hogyan szállhatunk ringbe az angol nyelvű piacon.
Mennyi idős a versenytársad weblapja?
Nemrégiben egy érdekes blogra bukkantam. Amin meglepődtem az egyik írásban: versenytárselemzésnél az első amit néznek; a versenytárs weblapjának a kora. Ha jobban belegondolok, akkor ez nem is hülyeség, hiszen egy régi, régebbi weblap, pláne makulátlan Google múlttal, folyamatos frissítéssel jó eredményt mutathat a keresőkben.
A második amit néznek az, hogy különböző kulcsszavakra hanyadik helyen áll a konkurens weblap(ok) a Google, a Yahoo, az MSN keresőkben. Egy KEI for Google elemzéssel meg tudhatjuk, hogy kulcsszavaink mennyire ,,piacképesek”.
Forgalom, ez a harmadik összevetési lehetőség. Amit gyakorlatilag csak becsülni tudunk, hiszen valószínűleg nincs analitikánk a vetélytársaink weblapjáról.
A linkellenőrzés nagyon fontos. Csodálkozom is, hogy csak a negyedik helyen említik. A Google speciális link keresésével gyerekjáték megnézni a vetélytársainkra mutató linkeket. Nekünk nincs más dolgunk, mint felvenni azoknak a linkeknek, weblapoknak a tulajdonosával, amelyek a konkurenciának adtak linket, de nekünk nem, hogy megkérjük adjanak nekünk is. Azaz ajánljuk fel számukra az oldalunkat, különösen, akkor, ha magas Page Rank számú.
Szóval Joe négy szempontot javasolt.
Szerinte ezek a legfontosabbak.
SEO FireFox – SEOQuake bővítmény
A FireFox böngészőnek rengeteg bővítménye van. Szerencsére több olyan, amely a keresőmarketingeseket segíti. Azt hiszem, hogy a SEOQuake az ami kiemelkedik a többi közül.
A legfőbb jellemzője:
- Google keresés után az eredményeknél láthatjuk a website-ok Google page rankját, Google indexét, Yahoo linkek számát, MSN indexét, Alexa rankját, a website életkorát, Delicious indexét. A keresés eredményét könnyedén újra csoportosíthatjuk bármelyik adat alapján. Én például a page rankok szerint szoktam csökkenő sorrendbe állítani a weblapokat.
- A Density rész külön említést érdemel. Itt tulajdonképpen egy adott weblapról tudhatunk meg mindent. Sőt, még segít a kulcsszavak elemzésében is. Táblázatos formában, és ,,kulcsszó felhőben” is.
- Igazi ínyenceknek való, hogy az okos kis bővítmény kiírja azt is, hogy a website mikortól működik, azaz kiolvashatjuk belőle a weblap születési dátumát, és mutatja az IP címét. A Whois részen pedig minden olyan információt láthatunk, amely mutatja, hogy kié a domain, hol van regisztrálva, milyen szerverről fut, és minden olyan adatot, amely ezzel kapcsolatos. A Source gombra kattintva a website html kódját láthatjuk.
A bővitmény letölthető a Mozilla hivatalos oldaláról vagy a készítő websitjáról.
PS: A készítők honlapján van Internet Explorerhez is használható bővítmény. Ezt azonban még nem próbáltam ki.
Optimalizáljuk a fotóinkat!
Optimalizálni kell a fotókat a keresőknek:
- A képek feltöltésekor ne csak a fotóinkat töltsük fel, hanem a például CMS-esekben írjuk be a kulcsszavakat, a kép címe emelkedjen ki a szövegből, használjuk a címformázási lehetőséget. (Alt és tittle!)
- Mindig – amikor csak lehet – jpg képkiterjesztést használjunk.
- Érdemes az egyszerűség kedvéért a képeket külön mappában tárolni.
- Ne csak az írásaidat, a képeket is frissítsd.
– A Google webmester eszközben be kell állítani a képkereső opciót.
– Korlátozni kell a képek számát és méretét.
Optimalizálni kell a fotókat a látogatóknak:
- Az emberek több figyelmet fordítanak a jó minőségű képekre.
- Azokra a fotókra, amelyeken arcok vannak, érdekesebbé teszik a honlapot.
- Offline médiában az emberek először a képet látják, és utána a szöveget. A weblapoknál először a szöveget olvassák el az emberek, de a képek segítenek abban, hogy a látogatók ott maradjanak a website-odon, és emlékezzenek arra, amit láttak.
Robbanás előtt a hazai keresőmarketing
Az Arcus Search keresőmarketing ügynökség 2008 februárjában együttműködési megállapodást kötött az AdGooroo-val. Nemzetközi színvonalú versenytárs vizsgálatával ügyfelei részére újabb értéknövelt szolgáltatási csomagokat vezet be 2008 márciusától.
Az AdGooroo hirdetési információs rendszer a keresőmarketinggel foglalkozók számára: rendszeréből napi szinten tájékozódhatnak a versenytársak kulcsszavairól, hirdetési szövegeiről, kampány-statisztikájáról, ezzel tovább javítva saját hirdetésük hatékonyságát. 2008 februárjától az AdGooroo egyedüli magyarországi partnere az Arcus Search keresőmarketing ügynökség
Az AdGooroo egyedi technológiájával bármilyen iparág keresőhirdetési aktivitását képes követni, segítve ezzel a kifinomult ügynökségek és hirdetők munkáját. Az AdGooroo rendszeréből ügyfeleik tájékozódhatnak versenytársaik kulcsszavairól, hirdetési szövegeiről, kampány statisztikájáról, valamint napi figyelmeztetéseket és egyéb információkat kaphatnak, amelyekkel tovább javíthatják hirdetésük hatékonyságát.
Az AdGooroo-t 2004-ben alapították, hogy kielégítse a független versenytárs figyelési igényeket az egyre növekvő keresőmarketing iparágban. Eredetileg belső használatú marketing eszköz volt egy “affiliate marketing” vállalatnál, és amint bizonyította fontosságát, különálló vállalkozássá nőtte ki magát. Az AdGooroo jelenlegi változata a természetes találatok mellett a fizetett hirdetések követésére is képes a Google, Yahoo, MSN és a Baidu felületein, több mint 14 országban.
A keresőmarketing jelentősége
A legfrissebb adatok szerint Magyarországon a vásárlási szempontból leginkább potens – 15-49 éves – lakosok hozzávetőlegesen 50%-a használja rendszeresen az internetet. Az internetezők többsége – körülbelül 90%-a – igénybe veszi valamelyik keresőrendszert (Google, Tango, Goliat, Kurzor). Ennek oka, hogy az elérhető weboldalak száma napjainkra elképzelhetetlen méreteket öltött, így, a rendelkezésre álló idő szűkösségéből fakadóan, elengedhetetlenné vált a strukturálás, a releváns tartalmak mielőbbi megtalálása.
Az online marketing növekvő szerepét mi sem mutatja jobban, mint hogy 2006-ra – az éves reklámköltést figyelembe véve – két szegmens növelte jelentősen részesedését a reklámtortából; a kültéri média és az online marketing. Ez utóbbi hozzávetőlegesen 160%-os növekedést ért el. Az online marketing legdinamikusabban fejlődő szegmense a keresőmarketing piac; az Egyesült Államokban jelenleg az online reklámköltés több mint 40%-át teszi ki. Hazánkban a keresőmarketing piac 2007-re körülbelül 1 milliárd forintos költést tudhat magáénak, mely 250%-os növekedést jelent 2006-hoz képest.
A keresőfelületek marketing célú felhasználása egy új, költséghatékony kommunikációs lehetőség, mely a felhasználók meglévő motivációjára épít, ezzel üzleti szempontból az egyik legnagyobb megtérülést hozó marketingeszköz. Az felhasználók amennyiben egy szolgáltatásról, termékről szeretnének informálódni, vagy egy ismeretlen weboldalt szeretnének megtalálni: leggyakrabban a keresőket használják. A statisztikák alapján a felhasználók 78%-a használja a keresőmotorokat vásárlás előtt, tehát vásárlási döntés előkészítésére, így ez a kommunikációs csatorna napjainkban szinte kihagyhatatlanná vált az online marketing-mix kialakításakor.
A keresőmarketing rendkívüli előnye a többi marketingeszközzel szemben, hogy a keresőkből érkező látogatók már befogadó-képes, nyitott állapotban érkeznek a site-ra, emiatt könnyebben megszólíthatóak, mint a többi csatornán elért potenciális vásárlók. A tradicionális marketingeszközökkel szemben a célcsoport számára ugyanis pontosan akkor jelenik meg a kínálat, amikor igény merül fel az információszerzésre, a vásárlásra.
Az utóbbi időben jelentősen megváltoztak az utazási szokások, mára az üdülők nagy része már az interneten foglalja le szállását. Sőt, nem csak szállását, hanem az egész utazást meg lehet online szervezni.
A versenytárs-elemzés
,,A keresőmarketing piac ugrásszerűen növekszik és egyre bonyolultabbá válik, az Egyesült Államokban az online hirdetési költéseknek már több mint 40%-a jut erre a területre. Versenytársainkra vonatkozó adatgyűjtés kritikussá vált minden online hirdetéshez és marketing döntéshez. Az AdGooroo a piacon elérhető legszéleskörűbb elemzési eszköztárat kínálja ehhez.” – mondta Richard Stokes, az AdGooroo elnöke.
,,A hazai keresőmarketing piac ugrásszerű növekedését 2007-ben tapasztalhattuk meg, és ehhez hasonlóra számítunk idén.” – mondta Fazakas László, az Arcus Search divízióvezetője, majd hozzátette: “Azért, hogy ügyfeleinkkel a legtöbb információ birtokában hozhassuk meg napi döntéseinket, szükségünk van egy olyan eszközre, amellyel láthatóvá válnak versenytársaik a keresőkben, és így jobban megismerhetjük ezen versenytársak hirdetési stratégiáját.”
Kálmán Tamás, az ETARGET Kft magyarországi vezetője szerint az ágazat rohamos fejlődésével a keresőmarketing szolgáltatás, azaz a PPC és a SEO költések is nagymértékben fognak növekedni. A világháló elterjedése felerősíti a versenyt, és ennek köszönhetően egyre több cég fogja felismerni, hogy stratégiájukból nem hagyhatják ki ezt a hirdetési formát.
Keresőmarketing: küzdelem a centikért
Nem véletlen, hogy a komolyabb sportmérkőzéseket egy átfogó ellenfél-elemzés előzi meg: ismerni kell a terepet, a versenytársak módszereit ahhoz, hogy győzni tudjunk. Nincs ez másképp az üzleti világban sem, a technika fejlődésével pedig egyre kifinomultabb módszerek állnak rendelkezésre, komoly harc folyik néhány centiméterért a Google által képernyőre dobott cégek között.
Míg az Egyesült Államokban az online hirdetési büdzsé negyven százalékát keresőmarketingre fordítják, itthon jószerivel nem is szerepel még ez komoly tételként a többi reklámköltéshez képest. Ezzel együtt a fejlődés elkezdődött: hazánkban a keresőmarketing piac 2007-re körülbelül 1 milliárd forintos forgalmat tudhatott magáénak, mely 250 százalékos növekedést jelent 2006-hoz képest.
Ezt felismerve az Arcus Search szerződést kötött az AdGooroo hirdetési információs rendszerszolgáltatóval, melynek értelmében az ügynökség magyarországi partnerként ezentúl versenytárs elemző szolgáltatást is kínál ügyfeleinek – jelentette ki Fazakas László, az Arcus Search vezetője a szerdai sajtótájékoztatón. Magyarországon még a keresőmarketinghez való profi hozzáállás is gyerekcipőben jár, így sok cég feltehetően nem látja még az AdGooroo gyakorlati hasznát, de a szakemberek szerint a piac átalakulóban van.
Bonyolult felkerülni, és ott maradni
A keresőmarketing algoritmusa nagyon összetett. A hirdetési tarifa – a fizetett találatok esetében – két elemből áll, az egyik egy licit alapján működő összeg, melyet a hirdető határoz meg, ő mondja meg, hogy mennyit ér neki egy kattintás. A másik eleme viszont egy olyan szorzó, mely az oldal keresőszóval való kapcsolatát, azaz a minőséget méri. Amennyiben ez megfelelő, és a fogyasztó valóban azt találja az oldalon, amit keresett, úgy a Google – akinek a megfelelő minőség biztosítása a cél – ezt díjazza, és akár kevesebb pénzből is – a szorzó segítségével – sokkal jobb helyezéseket tud elérni a hirdető. Ahhoz, hogy a licitált tarifa megemelkedjen jól kell kiválasztani a kulcsszavakat.
A keresőkben másokkal kell versenyezni
Az Arcus Search év elején megjelent Láthatósági Tanulmányból kiderül, hogy a vizsgált cégek csak ritkán és szinte csak próbaként használják a keresőmarketing lehetőségeit ügyfélszerzésre. Ugyanakkor már az is látszik, hogy ezen cégek versenytársai a keresőkben nem azok, amelyeket ők üzleti versenytársnak gondolnak, hanem tartalomszolgáltató oldalak, kisebb webáruházak, helyi képviseletek, amelyek már sokkal eredményesebben használják a keresőket, mint a nagyvállalatok és multinacionális cégek.
Sokan képzelik úgy, hogy ez a legkönnyebb része, hiszen ki ne tudna például egy banki szolgáltatáshoz néhány szót kitalálni, melyeket nagy valószínűséggel beírnak a fogyasztók a keresőbe, de ennél összetettebb a kulcsszavak és a hirdetési szöveg pontos használata. Nem mindegy például, hogy a lakosság, amikor kölcsönt akar felvenni, a hitel, vagy a kölcsön szót, esetleg a rövid lejáratú kölcsön kifejezést írja-e leggyakrabban a keresőbe.
A kicsik a profik
Az Arcus Search kutatásokat végzett a hazai keresőmarketinget használó szektor szokásairól. E szektor főszereplői a pénzügyi, ingatlan, utazási és fogászati szolgáltatásokat nyújtó vállalatok. Az eredményekből kitűnik, hogy az említett iparág nagyobb vállalatai ugyan már felismerték a keresőmarketing jelentőségét, a tudatos használatban azonban vannak még hiányosságok. A hitelkereséskor például az egyéni, kisebb pénzügyi vállalkozók vannak elől, akik nyilván nem azért sikeresek a Google-ön, mert a nagyoknál több pénzük van, csak jobban felismerték ezt a lehetőséget. A nagyobb bankok vagy koncepciózusan az imázsépítésben bíznak a hagyományos ATL eszközökön keresztül, vagy egyszerűen csak nem élnek a keresőmarketinggel. A keresőmarketing elsődleges célcsoportja a kis- és középvállalkozások, akikről az interneten kívül nem nagyon lehet hallani.
Inkább hátrébb, de stabilan
,,A hazai cégek jelenleg falra hány borsóként használják a keresőmarketinghez szükséges kulcsszavakat. Nem érzékelik a szavak, és a szövegek pontos meghatározásának jelentőségét. Pedig fókuszáltabban stabilabb jelenlétet lehet elérni, ez pedig a vásárlás előfeltétele” – állítja Fazakas. Egy fogyasztót hozzávetőleg tíz és harminc impulzus kell, hogy érjen, mielőtt megvásárolja az adott terméket, ezért érdemes az összes alkalommal szem előtt lenni.
Ellenkommunikáció
Abban a világban, ahol a képernyőn nem mindegy, hogy egy hirdető mennyivel van a másik alatt vagy felett, egy szó súlya is megnő. Cégek újabb és újabb szoftvereket hoznak létre annak kutatására, hogy a versenytársak figyelemmel tudják követni egymás kampányainak részleteit, például, hogy milyen keresőszót használ a konkurencia, az milyen hatékonysággal működik nála, milyen erős a verseny, és egyáltalán, kikkel kell megküzdeni a piacon. Ha megvannak ezek a válaszok, úgy sokak szerint könnyebb előrébb jutni. Persze megvan a veszélye annak, hogy a versenytársunk is figyel minket…
Gábor Fanni
Miért kerül sokba egy keresőmarketinges szakember?
Imádom az amerikai blogokat, némelyikben elképesztően jó sztorik vannak. Tényleg így van: sokan nem sajnálják arra a pénzt, hogy honlapot készíttessenek, de arra már igen, hogy azt optimalizáljákm hogy minél előbbre léptessék a Google keresőben.
,,Nemrég beszéltem egy olyan baráttal, aki megpróbált rávenni, hogy dolgozzak a vállalata honlapján. Meglepődött amikor megmondtam mennyibe kerül ez majd neki. Azon meg még jobban, hogy a keresőmarketing nem pár napos munka, hosszú hónapok, mire látszódik a munkánk eredménye.
Hogy megértse miről is van szó, elmeséltem neki egy történetet.
Egy ember karbantartási technikusként éveken át dolgozott egy gyártóüzemben. Az volt a feladata, hogy működőképesen tartsa az elavult termelési gépeket. A fickó jó volt ebben, így folyamatosan ment a munka.
Egy nap az üzemet eladták, és az új tulajdonos le akarta a költségeket faragni. Azt gondolta, hogy mivel a gépek rendben működnek, így nincs szükség a karbantartóra. Így annak a fizetését meg tudja spórolni. A termelési vezető tiltakozása ellenére az új főnök elbocsátotta a karbantartót.
Az új tulaj elégedett volt, hogy bölcs döntést hozott, de pár nap múlva a legfontosabb gépek közül az egyik hirtelen elromlott. E-nélkül a gép nélkül minden munka leállt. Az alkalmazottak közül mindenki álldogált. Ráadásul senkinek nem volt semmi ötlete, hogyan lehetne a gépet megjavítani, újra munkára fogni. És az a vállalat, aki gyártotta ezt a gépet, évtizedekkel ezelőtt bezárta a boltot.
Mindenki azt mondta a tulajdonosnak, hogy az egyetlen, aki tudja, hogy hogyan lehet megjavítani a gépet, a volt korábbi karbantartó. A tulaj vonakodott egy darabig, de csak beadta a derekát és felhívta.
- Oh, igen, ismerem azt a gépet. Szívesen segítek, már indulok is – ígérte a karbantartó. – De előre szólok, hogy amióta elbocsátottál engem, tanácsadóként magánvállalkozó lettem. Ha el tudom indítani a gépet, meg kell ígérned, hogy azonnal fizetni fogod a számlámat – tette hozzá.
A tulajdonosnak nem volt sok választása, így bele egyezett.
Egy órával később a karbantartó belépett az ajtón. Odalépett a meghibásodott berendezéshez, kinyitotta a szerszámosládáját, és gondosan kiválasztott egy kicsi kalapácsot. Kinyitott egy ajtót a gép oldalában, majd odaütött néhányat.
A gép elindult…
Az ember elrakta a kalapácsot a szerszámosládájában, megtörölte a kezét, és odaadta a tulajdonosnak az előre kiállított számlát. Amin ez állt:
Számla
A berendezés javítása: 10,000 dollár
- Tízezer dollár?! – döbbent meg a tulajdonost. – Hiszen csak néhányat ütöttél a kalapáccsal… Ez felháborító! Hogyan gondolod, hogy dollárt fizetek egy öt perces munkáért?
A fickó visszavette a számlát, kivett egy tollat az ingzsebéből, és írt egy új számlát.
Számla
Berendezés kalapáccsal püfölése: 100 dollár.
Pontosan tudni, hogy hova és mekkora ütés: 9,900 dollár
A gyár igazgató kifizette a számlát.
Mert, nagyon sokan tudnak kalapálni, de hogy hova kell és hogyan ütni és mennyit – kevesen. Hasonlóképpen sok ember ismeri a keresőmarketing alapjait, de megbízhatóan alkalmazni kevesen. Sokan tudják, hogy minden oldalnak be kell állítani a címkéit, de igazán, hogy milyen címkéket kell beállítani, ahhoz szakember kell. Sokan tudják, hogy gyűjteni kell a linkkapcsolatokat, de a releváns linkkapcsolatok építéséhez szakember kell.
A keresőmarketing megtanulása nagyon sok időt vesz igénybe. Nagyon sokat kell olvasni, tanulni, szinte mindennap. Folyamatosan nyomon kell követni az új híreket, megoldásokat. Aki nagyon sok időt fordít arra, hogy jó keresőmarketinges szakember legyen, az megérdemli, hogy jól, vagyis sokat keressen.
Nyilván mindenki maga dönti el, hogy vagy bérel egy külső szakértőt, és az üzletére figyel, vagy pedig nem sajnálva az időt és energiát, ő maga sajátítja el a keresőmarketinghez szükséges tudni valókat.