Száraz Attila

Média – Marketing – PR

Archive for the ‘Blog’ Category

Egy kisvállalkozás sikertörténete

Posted by Száraz Attila on ápr-13-2008

John Tuggle, a gitár tanár

Ezt a remek anyagot itt találtam. Gondolom megosztom a blog olvasóival. A fordítás nem szószerinti, de igyekeztem az online marketing szempontjából lényeges dolgokat visszaadni. Az interjút Matt McGee készítette.

John Tuggle 17 éven keresztül játszott gitáron, illetve közben 14 éven át magánórákat adott. Két évvel ezelőtt elkezdte építeni az Internetes websiteját. Az első 18 hónapban mindössze 5 könyvet adott el. Már arra készült, hogy feladja a tanítást, és stúdiómérnök legyen.

Szerencsére nem adta fel, hanem találkozott olyan emberrel, aki ért az Internethez, illetve olyan fejlesztő csapattal, akik meg is tudták valósítani az elképzeléseiket. Elkészült a blogja, egy podcast, YouTube videók és digitális letöltések, valamint élő Skype leckék. A Gibson Guitars a YouTube-on találta meg Johnt és felajánlotta neki, hogy oktatóként bemutatja őt az internetes oldalukon.

Johnnak most negyven diákja van, akik közül egy Portugáiában él. Valamennyien Skype videokonferencián keresztül tanulnak gitározni. Jelenleg tíz diákja van várólistán.

Matt McGee: - Én eddig azt gondoltam, hogy a zenetanároknak úgy kell oktatniuk, hogy közvetlen kapcsolatban vannak a diákjaikkal. Miért döntöttél úgy, hogy az Interneten keresztül tartasz gitárleckéket?

John Tuggle: – Nagyon nehéz napközben tanítani. Az érdeklődők jobbára nappal dolgoznak, vagy iskolában vannak. Úgy, hogy képtelenség, hogy nyolc órát tanítsak. Például ezért is döntöttem el, hogy könyvet adok ki. Arra gondoltam, hogy egy kezdő gitárkönyvből eladásából csinálok pénzt. Nos, tévedtem. Nincs sok pénz egy oktató gitárkönyvben. Így aztán a figyelmem az Internet felé fordult.

- Milyen volt az első honlapod?

- Az elkészítéséhez a Joomla CMS-t használtam. Nagyon sok időt fordítottam rá, és olyan dolgokat próbáltam ki, ami aztán kiderült, hogy fölösleges. Nem is tudtam semmit a kulcsszavakról vagy SEO-ról. Ez egy igazán rossz internetes oldal volt, de az enyém volt, és jónak tűnt.

- Hogyan tudtál ezen túllépni?

- Rájöttem, hogy szakítanom kell az első honlappal, az akkori felfogásommal, és foglalkoznom kell a kulcsszavakkal, a SEO-val. Rá kellett döbbennem, szembe kellett néznem azzal, nekem kell előállnom kiváló, innovatív ötletekkel, és ezt kell tartalommal megtölteni. Frissítéseket és kölcsönhatást akartam, valamint Web 2.0-t volt.

Felhívtam a Solast, Miriam pedig már másnap este hívott engem a telefonon. Személyes találkozásunkkor elmondtam az elképzeléseimet, egy olyan Internetes oldalról, ami pénzt csinál a számomra. Miriam meghallgatott és el kell, hogy mondjam, a későbbiekben mindenben partnerek voltak. Igyekeztek megvalósítani a terveimet, technikai és programozói hátteret nyújtani ehhez.

- Nagyon sok saját ötleted volt: blog, podcast, YouTube videók, élő Skype leckék, és a többi… Miért voltál biztos abban, hogy ezek közül bármelyik működik?

- Nos, igazából nem volt ötletem, mit is csináljak. Viszont elkezdtem kutakodni a zeneoktatással kapcsolatban az Interneten, és belefutottam néhány érdekes ötletbe. Ezek az ötletek jók voltak, de hamar rájöttem, hogy én ezeket meg tudom tölteni saját kreativitásommal, azaz újabb ötleteket tudok hozzájuk kapcsolni. Hallottam podcastról, blogról, Web 2.0-ről, és elkezdtem agyalni rajta, hogy én ezeket hogyan tudnám alkalmazni. Megtanultam például blogolni, és ledöbbentem, hogy a forgalmam egy nap alatt több lett, mint korábban fél év alatt. Ez nagyon feldobott!

Aztán szintén megtanultam, hogy hogyan lehet használni a podcastot Jason van Orden kiváló Promote Your Podcast könyvéből. Miután alkalmaztam a technikáit, láttam az előfizetőimet ötről körülbelül 250-ig ugrani. Mostanáig a podcastomat körülbelül 6,000-szer töltötték le.

- A videóidat nézve, azt hiszem nem kíméled magad, nagyon sok időt, energiát fordítasz rájuk. Nagyon sok kisvállalkozás tulajdonosa fontolgatja, hogy készít videót, de aztán letesz róla, mert úgy gondolja, hogy azok elkészültéhez nagyon sok idő és erőfeszítés kell.

- A videókészítés számomra jó móka. Akkor igazán időigényes, ha nincs elképzelésed, hogy hogyan csináld. Nagyon fontos az, hogy legyen arról elképzelésünk, hogy mit szeretnénk megmutatni, és hogyan hangozzon. Az olyan olyan promovideók, amiket nem adok el, igazán egyszerűek. Panasonic DVD felvevőt, és pár 120 wattos, a puha fehér fluoreszkáló villanykörtét használok.

A DVD-k és a letölthető leckéknél ez kicsit bonyolultabbá válik. Ezeket két kamerával veszem. Az egyikkel csak a kezeimet veszem, ahogy játszom a gitárom, a másikkal pedig magamat. Természetesen, használok audiót felvevőt is, azzal rögzítem a zenei anyagot.

A YouTube számomra a marketingem egyik fontos eleme, meghatározó a jövőm szempontjából. Sok forgalmat kapok tőlük, és én biztos vagyok abban, hogy nem léteznék nélkülük. Bárki, aki komoly internetmarketinget, akar folytatni, el kellene kezdenie néhány videót készíteni. A YouTube-on három hónap alatt 40 ezren látták a videóimat. Sok látogatót kapok tehát a YouTube-ról, közülük többen vásárolnak is.

- A blogolás könnyen megy?

- Amikor gitárleckéket, vagy történetet kell írnom, akkor az könnyen megy. De amikor megtanultam, hogy nekem nem csak az írásra kell koncentrálnom, hanem arra is, hogy a kulcsszavaimat használjam az írás közben, hogy ennek a segítségével is előbbre lépjek a keresőoptimalizálásban. Nem könnyű dolog hogy jó anyagot, olvasni valót adjak a látogatóimnak, miközben odafigyeljek a SEO ranglistára. Amikor pedig elkészül az anyag elrakom a különböző könyvjelzőkbe (social bookmark). 15 könyvjelzőt használok, a kedvenceim a Digg , Delicious , Mixx , és Propeller. Google szempontból sokat jelent a Slideshare és Scribdet.

- Milyen tanácsot adnál kisvállalkozások tulajdonosainak, akik hasonló cipőben járnak, jártak, mint Te?

- Mint már korábban is mondtam: bloggolni kell, a WordPress blogmotort célszerű használni. Valamint célszerű videókat készíteni a YouTube-ra! Meg kell határozni a kulcsszavakat, amelyek forgalmat, bevételt hoznak. A kulcsszavakat használni kell a blogcímekben, a Technorati címkékben, a YouTube videóknál. No, és persze ne felejtkezzünk el a könyvjelzőkről, a social bookmarkokról sem. A WordPressnek van olyan pluginja, amely segítségével a könyvjelzőkbe való beillesztés, csak néhány kattintás.

Mennyit ér a blogunk?

Posted by Száraz Attila on ápr-10-2008

Magyarországon még nem divat eladni egy blogot, talán azért, mert nem nagyon volt, van rá precedens. Amerikában azonban ennek is megvan a gyakorlata. Nézzük, hogyan számolnak.

1. Jövedelem: a blog jelenleg 2500 dollárt hoz havonta, azaz 25-30 ezer dollárt évente.

2. Forgalom: 30 ezres a havi új látogató. Vagyis 360 ezer egy év alatt. Ha elindítanánk egy új blogot és a Google Adwordsot használd a népszerűsítésre, 0,4 dollár CPC-vel számolva 144 ezer dollárba kerülne.

3. Tartalom: tegyük fel, hogy egy év alatt 382 cikket írsz. Ha nem Te írod, akkor ennek az árfolyama 15 dollár. A bérbloggolok általában ennyit kérnek. 15×382 az annyi, mint 5730 dollár.

4. RSS Subscribers: a feedburner statisztikája szerint 1659 RSS előfizetője van a blognak. Egyes publikációk szerint egy RSS olvasó megszerzése normál körülmények között durván 30 dollár. 1659-szer 30 dollár: 49770 dollár.

5. Backlinkek: A Yahoo! statisztikája szerint 47,412 backlink van a blogunkhoz. A linkvásárlás, a visszalinkelést 3 dolláros átlag árral számolhatjuk. Oké, mindenki tudja, hogy vannak ingyenes kapcsolatok, de valami átlagot becsülni kell. Ez tehát 142236 dollár. Mielőtt soknak tartjuk ezt az összeget gondoljuk át, hogy ezzel mennyi időt spórolunk meg magunknak.

6. Grafika / Themes / Skin: Ha nem egy ingyenes themest használunk, hanem magunk készítjük, vagy készítettjük, amikhez persze a cég lógója, és egyéb grafikák is készültek, akkor ezt eladáskor szintén felszámíthatjuk. Ha ezt egy új blognak kellene elölről kezdenie, azaz újra mindent elkészítenie, akkor az olyan 2,500 dollár lenne.

Tehát, a blogunk értének, napi árfolyamon számolva, olyan 300-350 ezer dollár körül van. Szép kis summa, nem?

Persze, nyilván való, hogy nem kapjuk meg ezt az összeget, de a fenti számok azért irányadók lehetnek, hogy kótyavetyéljük el, hanem nagyjából tudjuk mennyit is ér, amiért dolgoztunk.

Nagyjából ennyi volt az írás.

Remélem mindenki jól szórakozott!

Jó ábrándozást!

Kordáék a világ körül 2, avagy Pucolj le életem!

Posted by Száraz Attila on márc-17-2008

Jó Lajos hosszú útra küldte Gyurikát és Klárikát. Életük második nászútjának második részében ezúttal Amszterdamban bukkantak fel.

No, persze előtte még maradt az afrikai élményekből. A szereposztás a szokásos, Gyuri bácsi tevegel, közben káromkodik, míg jó Klárika aggódik. A nap hőse szerint a kamel haragszik rá, de azért kezdi megszokni a ritmusát. De azért a drága arab testvérét arra kéri forduljanak vissza, hiszen hova mennek? Klárika megállapítja, hogy ez a Gyuri elviszi a veszélyes bulikat. Gyuri bátya szerint pedig ennél a ló is jobb.

Ezt követően 11 Egyiptomban szolgáló honfitársunknak póker és dalbemutató. Most éppen Gyuri angolul színezi magát. Nem fukarkodik az öndicséretekkel. De, ha egyszer magyar katonákkal találkozik miért angolul beszélni… Na, mindegy. Klárikának osztani kellene, de nem szól a mikrofon. Amikor meg szól, akkor gerjed. És hirtelen kiderül, hogy Zoli nyerte az első partit, aki azt kérte, hogy Klárika énekeljen neki. (Vajon azt is kérte, hogy angolul?) Szerencsére kéznél a kazi… És már szól is a hatos dal… Honfitársaink visszafogottan örülnek, Gyuri bácsi nagyon… Persze nincs vége, ezúttal Gyuri bácsi pattan a mikrofonhoz és angolul énekel ő is. Neki ez a nyereménye, mert ő nyert.

Na fizetnek. Közben beszélgetésbe elegyednek a recepciósokkal. Na, persze ezúttal sem tudják mit csinálnak. Ők azt mondják, hogy Finnországba mennek, de a repcsi Amszterdamba viszi őket.

Lajos üzenetét, ajánlatát reggelinél olvassák. Jézus, egy újabb mélypont. A konyhapincérrel duettezik Gyuri bácsi. Mert, hogy ő is a rajongója. Írhatnám, hogy a konyhapincér sötét bőrű, de nem szeretném azt sugallni, hogy sötét bőrű rajongója nem lehet Gyuri bácsinak…

No, a Korda és bordája ezúttal sétál Amszterdamban. A Diamond Centert keresik… Nagy nehezen meg is találják. Győzikéhez képest remek az angoljuk, de valljuk meg a körmondatokat erősen kerülik…

Na, megérkeztek. Válogatnak, nézelődnek, de Gyuri bácsi kimondja a tutit: – Megveszem neked bizsuban, az is van ilyen szép. Klárika ellenkezik. De nem tudjuk meg, hogy végül vásároltak-e vagy sem…

Folytatódik a séta, esik az eső, és közben énekelnek. Vidámak, hogy senki nem ismeri meg őket, de egy kocsi felcsapja őket… Alaposan felháborodnak. És most parfümöket vizslatják. De nem vesznek.

No, most újabb produkció. Gyuri bácsi kétszemélyes biciklin egyedül próbálkozik. Klárika szerint egy hős, isteni, és úgy biciklizik, mint a felnőttek. Klárika vihorászik, de nem akar Gyuri bácsi mögé ülni. Mert jó Gyurinknak csak a fordulással és a megállással van gondja. De ez nem veszi el Gyuri bácsi kedvét, még egy kicsit kerekezik, majd megállás képpen eldől, mint egy zsák. És kiadja a parancsot: – Pucolj le életem!
Egy kis bejátszáson láthatjuk Gyuri bácsi bibis lábát. És Klárika – mint az óviban – puszikát ad rá, hogy meggyógyuljon.

Éppen a legjobbkor jött a reklám, mert ez nagyon csepegősre sikeredett.

Na, folytatódik az amsterdami ámokfutás. Az Erotika Múzeumba mennek. Kocsival. A Múzeumba Klárika csodálkozva megkérdezi, hogy Itt minden az erotikáról szól? Azért szétnéznek. Majd Gyuribá összegez: – Az erotika klassz dolog. Bár, kiderül hogy maradt benne hiányérzet. A történelmi szexdolgok kimaradtak. Klári nem sok újdonságot látott – derült ki a bejátszásból.

És máris egy Káfi Sopban vannak. – Isteni a hangulat, csupa nyugodt ember. A nyugalom szigete – mutatja be a helyet Gyuri bá. A hely teájáról elmélkednek. Mert Gyuri bának ,,borzalmasan ízlik”. Gyuri bácsit szerelmi hangulata van. De ez elmúlt, mert kiderült, hogy a sop tulajának, Imrónak magyar felesége van. Így egy kis csapat ül az asztalukhoz…

A folytatásban már sötétedésben Gyuri bácsiék az utcán botorkálnak. Klárika vihorászik. Of course. Bele keveredtek egy útépítésbe, és nem találnak ki… De csak sikerült… Aztán beülnek egy kocsiba, és hipp-hopp máris a szálloda szobába elmélkednek, hogy jólesett nekik, hogy találkoztak a sopban magyarokkal.

Nocsak. Délelőtt van és Imróval a Mamamariát éneklik… Közben sétálgatnak. A városi vágóképek alatt szól a zene. És máris ebéd. Gyuri bácsi szerint fantasztikus a kaja, miközben éppen kiesik a szájából… Lajost imádják, Imró fényképez. Gyuri bácsi kínaiban ilyen változatost még nem is látott. Megígéri Klárikának, hogy a fehérje hatására ebéd után hazaszaladnak, amíg hat… De minden pajzán ígéret ellenére nem sietnek. Klárika megállapítja Imró jól beszél magyarul, és vidáman csevegnek angolul… Hoppá! Hazaszaladtak, de nem pajzánkodni, hanem a budira… Ugyanis Gyuri bácsinak megy a hasa… Klárika aggódik, hogy ezek után, hogy mennek este a piros lámpás negyedbe.
Sehogy… Csak vágóképeken… Ráadásul Gyuri bácsi megjegyzi, hogy sok mindenre ne számítson Klárika…

A következő délelőtt hajókázással indul. Olyan mint Velence állapítja meg Klárika. Az idill azonban vége szakad, mert Gyuri bácsi szerint Klárika nem tud pókerezni, miközben az is kiderül, hogy Gyuri bácsinak a digitális fényképezőgép komoly feladvány. Klárika a frappáns visszavágás nagymestere szerint Ő jobban pókerezik, mint amennyire Gyuri bácsi ért a fényképezéshez.

Egy kis összegzés. – Amszterdam nem volt semmiség – állapítja meg Gyuri bácsi.

És indulnak Kubába

Minden kezdet nehéz…

Posted by Száraz Attila on márc-6-2008

Amikor elindítod a blogodat először kívülálló vagy. Gyakran elkövetsz gyermeteg hibákat, amikre mosolyogva gondolsz majd vissza. De ahogy telnek a napok egyre jobban beilleszkedsz. Ez így normális. Senki nem tudja egyből mi az a WordPress, RSS, vagy milyen tartalmat kell közzé tenni, hogy érdekes legyél.

A legfontosabbak a barátok

A naplóíróknak barátokra van szükségünk. Ezek lehetnek osztálytársak, munkatársak. Vagy olyan, akikkel a virtuális világban, az Interneten ismerünk meg. Ők azok, akik hajlandóak először olvasni a blogodat, megjegyzéseket fűzni az írásaidhoz. No, és persze elmondják másoknak, hogy milyen fantasztikusan írsz.

Figyelni másokra, ellesni a jó dolgokat

Miközben írunk, nem árt olvasni is. Figyelni, hogy a menő bloggerek milyen stílusban írnak, milyen szófordulatot használnak. Egyáltalán mi az amiért ők a ,,menők”. Természetesen az íráson túl, nem árt az is néznünk, hogy miképpen néz ki a többiek blogja, milyen alkalmazásokat, trükköket használnak, hogy az olvasók, odalátogatók figyelmét felkeltsék.

Ne félj újítani!

Aki olvassa a szakirodalmat, az nagyon szabályt tud majd összegyűjteni. Ha betartjuk ezeket a szabályokat, akkor egy szabályos blogunk lesz. Az igazi azonban az, ha eltérünk ezektől a bloggolási szabályoktól – úgy persze, hogy a házi rendeket és Google törvényeit nem sértjük. Egy kis kockázat, újítás azonban sok látogatót hozhat.

Kerüld a sötét oldalt!

Nem szabad, hogy a sötét erők hatalmába kerítsenek bennünket, és a látszatra könnyebb utat válasszunk. Ne fizessünk bérmegjegyzéstevőket, bérlinkelőket és ne vásároljunk linkeket. Se mindenféle ellenőrizetlen linkkeskedőktől, sem pedig különböző weblapokról, katalógusokból.

Szorgalom, szorgalom, szorgalom

Lehet, hogy nem Te vagy a legjobb blogger, de az lehetsz, ha elég szorgalmas és kitartó vagy. Ha nem tudsz mindennap írni, akkor írj 2-3 naponta a bloggodba. Ha nem találsz a blogsearch.hu olyan beírást, amihez szívesen fűznél megjegyzést, akkor nézz szét a blog.hu -n. Ne légy elkeseredve, ha egy nap csak egy olyan beírást találsz amihez megjegyzést fűzhetsz. Majd holnap több alkalmad lesz! A szorgalom a titka, hogy hosszabb távon eredményes legyél, és a blogod szárnyaljon.

Link building’s day

Posted by Száraz Attila on márc-5-2008

Felbosszantott a Google. Nem kicsit, hanem nagyon. Az elmúlt napokban az indexelt backlinkjeim 71-ről 68-ra, majd mára 31-re csökkent. Ez már olyan kritikus pont amikor nem halogathatom tovább a linképítést, mert könnyen tovább eshet a page rankom. (Jelenleg 3-as.)

Szerencsére az elmúlt napokban elég sok szakirodalmat olvastam, no meg publikáltam is ebben a témakörben. Így aztán mától elkezdtem mozgatni a korábban regisztrált blogjaimat (hotdog.hu, blog.com, freeblog.hu, blogdreams.com, blogter.hu, opera.com, wordpress.com, virtus.hu, blog.hu). Természetesen ezek majdnem mindegyik be van regisztrálva a blogsearch.hu-ra. No, és az index fórumára is írtam be.

A szakirodalom napi 3-5 új linképítést javasol. (Én ezt ma bőven túlteljesítettem.) Ahogy olvasgattam ebből aztán kijöhet olyan 40-50 megmaradó link. A nagyfokú linkveszteség abból jön össze, hogy pár blog nofollow-ra van állítva, azaz nem adja tovább az adott oldal page rankját, illetve több blog vagy fórum tulajdonos figyel a turpisságra, és a beírt linket törli.

Márciusban megpróbálom a pistike.hu linképítését ezzel a módszerrel folytatni. Ennyi idő elég lesz ahhoz, hogy látszon a gyakorlatban mennyi idő kell a Google-nak a backlinkek indexeléséhez.