Együttműködés Miskolc és Debrecen között, Nyíregyháza kimaradt – lemarad
Áldás és átok egyben, hogy folyamatosan nyomon kísérem a régiónk turizmusát, gazdasági fejlődését, napi politikáját. Régóta írogatok már a listára arról, hogy a Debrecen-Miskolc tengely mögött mi csak el vagyunk, kevesebb a lehetőség a számunkra, kevesebb a támogatás. És ez pártsemleges így volt ez korábban és így van ez most is.
Aki nem hiszi az olvassa el az alábbi, tegnapi keltezésű hírt, amelyet csak azért nem adtam azonnal közre, mert rendkívüli módon felbosszantott. Izgatottan várnám a városházi sajtószolgálat magyarázatát, hogy mi ebből az együttműködésből miért maradtunk ki. Elméletben mindig halljuk milyen fontosak a területi alapon szerveződő összefogások, de amikor konkrétumra kerül a sor, akkor mi már valahogy kimaradunk, vagy jobb esetben később csatlakozunk, de követőként korántsem profitálunk úgy ezekből, mintha első pillanatban részt vennénk a programokban. Az ilyesfajta megállapodások nélkülünk való megkötése leértékeli a megyénket, Nyíregyházát és persze a Polgármesterünket.
Én minden további nélkül el tudnám képzelni, hogy a Debreceni repülőtérről a busz a turistákkal először a Nyíregyházi Állatparkba jöjjön, aztán a falumúzeumba, majd irány Tokaj, vagy éppen Miskolc. És igen nem csak az MLSZ-ben, de az országgyűlésen is szívesen látnék olyan indítványokat, amelyeket a Kovács-Kósa-Kriza hármas jegyez…
Kulcsfontosságú lenne a számunkra, ha szorosabbra tudnánk fűzni a szálakat turisztika, gazdaságfejlesztés és sport területén Debrecennel és Miskolccal.
Együttműködés Miskolc és Debrecen között
A mai napon Dr. Kriza Ákos Miskolc polgármestere Debrecenbe látogatott, és közös sajtótájékoztatót tartott Kósa Lajossal, Debrecen polgármesterével.
Debrecen és Miskolc önkormányzata szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait a turisztika, a gazdaságfejlesztés és a sport területén. Debrecen és Miskolc összehangolja a két város turisztikai kínálatát és azokat egy csomagban fogják népszerűsíteni. Az első közös lépés -a Wizz Air jóvoltából -a London-Luton és Debrecen közötti menetrend szerinti repülőjárat elindulása 2012 nyarán. A járat lehetőséget nyújt arra, hogy a térség iránt érdeklődő beutazó turisták ne csupán Debrecent, Hortobágyot és környékét, hanem Miskolcot, illetve az Észak-magyarországi Régió idegenforgalmi célpontjait is beillesszék útitervükbe.
Dr. Kriza Ákos a sajtótájékoztatón elmondta: Miskolcon már most is vannak fejlesztések Uniós pénzekből, de további turisztikai attrakciók is tervben vannak. Elmondta azt is: a Debrecenbe repülővel érkező turistáknak közvetlen buszjáratot szeretne indítani Miskolc azért, hogy szervezetten lehessen elérni a borsodi megyeszékhelyet.
A két város a gazdaságfejlesztés területén is igyekszik megtalálni a kapcsolódási pontokat. Erre adhat lehetőséget a Debrecenben létrehozandó Kínai-Magyar Tiszta Energia Központ. Mivel a központ célja a megújuló, „tiszta energiát” biztosító technológiák fejlesztése, ehhez jól kapcsolódik például a Biogas-Miskolc Kft. tevékenysége, amely a nagyváros és az agglomeráció szennyvíziszap hasznosítására épül. Miskolcon a biomassza fűtőmű is elindult kísérleti jelleggel. 1100 lakást fűtenek ilyen módon. A geotermikus energia bekapcsolása komoly előrelépés a hagyományos energiaforrásoktól való függőség csökkentése érdekében.
Mindezeken túl a két város polgármestere megbeszélést folyatott arról, hogy Debrecen és Miskolc milyen szerepet tud vállalni a labdarúgó utánpótlás nevelésében és erre a munkára alapozva miképpen lehet a jövőben a hazai csapatokban a jelenleginél lényegesen több játéklehetőséghez juttatni a labdarúgó-akadémiákról kikerülő tehetséges fiatalokat. Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere elmondta:
Diósgyőr igazi labdarúgó bázis. Debreceni mintára Miskolc is szeretné létrehozni saját labdarúgó akadémiáját. Emellett regionális tornákat szerveznének, játéklehetőséget teremtve az utánpótlás korú játékosoknak. Cél: minél több saját nevelésű játékos az NB 1-ben. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere közös javaslatot tesz az MLSZ-nek, amelyben szerepelne többek között, hogy a kezdő csapatban kötelezően és adott arányban meghatározva, de szerepeltetni kellene saját nevelésű játékosokat is.
Forrás: http://onkormanyzat.mti.hu/hir/18409/egyuttmukodes_miskolc_es_debrecen_kozott
